Nézőpont kérdése

Már megint nincs itthon ennivaló! - kémlelem a hűtőt. 

Elfogyott. Ezt felfoghatjuk a konyhafőnök hibájaként. Vagy erényeként. Attól függ, honnan nézzük.

Egyrészt a gyermekecskéket táplálni illik. Napjában többször! Eddig a főzéssel kapcsolatos  bejegyzések, mind arról szóltak, hogyan könnyíthető meg a konyhafőnök tervezési, beszerzési feladatai és az étel elkészítése.

Eddig nem figyeltem fel arra, hogy az a tény, hogy állandóan jelentkezik a feladat, egyben azt is jelenti, hogy nem főzök végtelenül sokat egyszerre. Persze nem is lehet egyszeri főzéssel örökre jóllakatni a családot. De talán azért is érzem szinte minden nap, hogy főzni is kéne valamit, mert az adagok úgy vannak beállítva, hogy nincs nagyon sok maradék. Ha van, akkor várom, hogy fogyjon el a korábban főzött adag, mielőtt újabb ínycsiklandó dolgokat kreálnék, csakhogy az étel ne menjen kárba. Aztán hirtelen adódik a jaj, nincs mit enni! állapot.

Az elmúlt héten több szempontból találkoztam az élelmiszerpazarlás jelenségével. Egyrészt az adatokkal ismerkedtem. Rengeteg kidobott élelmiszerről beszélnek a források.  A veszteség az élelmiszer-előállítás bármely pontján bekövetkezhet. Érdemes arra a szegmensre koncentrálni, amire ráhatásunk van, ez pedig saját kis háztartásunk. 

A kukába kerülő élelmiszerről szóló adatok ijesztőek. A magasabb számok (175 kg/fő/év) az általánosan fogyaszthatatlannak tekintett szerves hulladékot is tartalmazzák (mint a banán- vagy krumplihéj - bár felnőtt fejjel megtanultam, hogy a krumplival együtt sült vagy főtt krumplihéj is ehető, csak nem olyan finom, mint a bele). Az alacsonyabb adatok egyéni szinten átlagosan 65 kilogramnyi szemetesben landoló ennivalóról szólnak. Ez napi szinten 17 dkg fejenként.

Az okok közt az egyik a túl sok étel készítése. A túltermelés problémáját átéreztem múlt hétvégén. Lecsökkent az otthonlevők száma és nem fogyott el az a mennyiség, amire a fazekaim be voltak kalibrálva. Le kellett fagyasztani kész fogásokat, mielőtt megromlottak volna. 

Tehát jó is az előre főzés, mert felkészülünk az éhes szájak betömésére, ugyanakkor van benne számomra egy egyensúlykeresés is aközött, hogy ne is romoljon ránk az étel, szívesen is együk, ne unjunk rá, és elég is legyen.

Nálatok hogy sikerül az adagokat eltalálni?