Receptet kérek!

Ma mondta egyik kollégám, hogy adjam oda neki a póréhagymás házi-tepertős pogácsa receptjét, amivel megkínáltam.

A legegyszerűbb az lenne, ha most le tudnám írni a receptet. Mivel nem tudom, ezért jön a magyarázkodás.

Néhai nagyanyám mondta, hogy vannak, akik rendesen főznek, mások meg érzésre. Hát ez amolyan rendetlenül elkészített étel volt. Sőt, még annál is szabálytalanabb, mert nem csak annyiban tértem el a recepttől, hogy nem mértem ki pontosan a hozzávalókat, hanem találomra dobáltam össze. Valójában kármentés történt, illetve konyhai furfang. 

Az történt ugyanis, hogy konyhai hulladékból (lerágott csontok, póréhagymavég, répahéj) főztem levesalapot. A levet felhasználtam ételízesítő helyett cukkinilevesbe, a csontoktól elbúcsúztam, a zöldséget meg lepasszíroztam. Viszont annyi ismeretem volt már az utódokról, hogy még püré formájában sem esznek meg holmi szétfőzőtt zöldségeket - főleg ismeretlen színnel nem. Emígyen lett a pogácsa kiindulópontja és a színét adó zöldségpüré. A tepertő a korábbi sültcsirke bőréből lett - ez is olyan étel volt, amire a gyerekeim nemet mondanak.

A pogácsa pedig érzésre született. Tejben futtattam élesztőt, ez ment a zöldségpüréhez, ehhez adtam egy tojást. Annyi lisztet, amennyivel még fakanállal könnyen keverhető volt. Só, libazsír, kis vaj (ami akad). Megkóstoltam a nyers tésztát, őrölt borsot adtam hozzá, hogy még ízesebb legyen.

Az előző bejegyzésem óta kiokosítottam magam néhány dologban. Az egyik az, hogy ha oda kell figyelni valakinek a táplálkozására (mert sportol vagy fogyókúrázik), akkor igenis el kell képzelnem a makrótápanyagokra a tányért (lásd: okostányér). Első kérdés, hogy van-e benne (elég) zöldség/gyümölcs, a második, hogy hol a fehérje és hogyan adható hozzá, ha nincs. Ritkán merül fel, hogy hol a tányérról a szénhidrát, de volt már olyan, hogy az hibádzott.

A másik realizáció, hogy tényleg tervezni kell (akármennyire is ódzkodom tőle), sőt, ha egész napra kell adni élelmet, akkor nem csak egy étkezésre előre, hanem akár háromra is. 

A harmadik ráébredésem az volt, hogyha valakinek érdeke, hogy megegyen bizonyos tápanyagokat, akkor szépen kell elé rakni. Ennek az utóbbi félmondatnak mindkét fele lényeges: ínycsiklandó legyen az étel, szép a tálalás, és akkor érjük el a legnagyobb elfogyasztási arányt, ha nem magának kell vesződnie vele, hanem elé raktuk. Persze jó, ha az illető már elég nagy/érett ahhoz, hogy belássa, életmódalakításról csak akkor beszélünk, ha tényleg változik az, amit megeszik. Vagyis valamennyire azért neki is akarnia kell. Ellenálló fújolókból nem lesz semmi változás.

Ti mit adtok enni magatoknak/másoknak?