Végre...

Azt hittem, sosem jön el, amire vártam, hogy automatizálódjon a konyhai rendrakás.

Ennek egyik eleme a mosogatógép bepakolása. Persze, ezt a műfajt űzöm már régóta. Tavaly ősszel kezdtem naplózni, hogy mi mindent csinálok egy nap. Egyik elem a mosogatógép ki és berámolása volt.

Dana K White mondta, hogy nála a rend alapja a mosogatás. Úszik a lakásod? Do your dishes, vagyis mosogasd el a szennyes edényt! Minden rendrakási rutint ezzel kezd.

Ezév március elején - röpke fél év után - kaptam magam azon, hogy akaratom ellenére automatikusan bepakoltam a mosogatógépet. A mosogatógép jelzi, ha takarításra van szüksége, ilyenkor egy üres tisztítómosást is el kell indítani a szűrők tisztításán kívül. Mikor elkészült az előző mosogatás, megjelent a tisztítást igénylő ikon. Aztán lekapcsolódott a kijelző. Oké, vettem az adást - mondtam magamba a házi szolgának, majd a kirámolás után (ahelyett, hogy indítottam volna a tisztító ciklust) automatikusan bepakoltam a következő adagot.

Mondhatnátok, csak elfelejtettem a teendőmet és megszokásból cselekedtem. Hát épp ez az! Megszokásból!

Képzeletben örömtáncot lejtettem a konyhában, mivel úgy értelmeztem a dolgot, hogy végre eljött az a pillanat, amikor erőfeszítés nélkül megtörtént a bepakolás.

Annál is inkább, mert a pultletörlés - ó, jaj, - még mindig őrült erőfeszítésbe kerül. És óriásinak tűnik a pult.

Fél év kellett az automatizmus kialakulásához.  Jó volt megtudni, hogy nekem is sikerülhet új szokást az automatizmusig gyakorolni. Korábban azt olvastam, hogy egyénenként változó, kinek mennyi ideig tart: 18-254 nap közti időtartamról beszélünk. Úgy tűnik, én a lassabban  alakulók közé tartozom.

Így jöttem rá, hogy nem csak rossz szokásaim alakulnak ki, amikkel aztán később lehet küszködni.

Az orchideácskám emlékeztet arra, hogy kellő kitartással meglesz az eredménye a fáradságunknak.

Egy éve kaptam egy elvirágzott orchideát, amit elég sokáig kellett ápolgatni, hogy ismét virágozzon. Amire elsőként azt hittem, hog, már virágkezdemény, arról aztán kiderült, hogy ez megint egy léggyökér volt.

De nyárra ez lett:
És egész nyáron virított. Köszönöm kis orchideácska. Minden alkalommal, amikor rad nézek, azt juttatod eszembe, hogy sikerült jó szokásokat is kialakítanom. Már legalább kettőt: a mosogatógép-kezelést és az orchidea életbentartást.

Nektek is van olyan jó szokásotok, amit tudatosan alakítottatok ki és már magától megy?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések