Hasonló elintéznivalók csoportosítása

David Allen Getting Things Done, vagyis intézd el címmel értekezik arról, hogy az agyunkból természetes módon kihullanak az elintéznivalók. A tervezésben vagyunk jók, az emlékezési kapacitásunk véges. Emiatt jön jól aza kis füzetecske, amibe fel lehet írni a teendőket.

David Allen az elméjéből lehívja az ott kavargó elintéznivalókat, hogy ne foglalják le mentális kapacitásait. Így nem kell kényszeresen ismételgetni, hogy milyen teendői vannak, hogy el ne felejtse valamelyiket.
Az elintéznivalók állandóan elénkgörögnek, mint a kavicsok.

Tehát érdemes listát írni. De nem akárhogyan ám! A fenti szerzőre hivatkozó April Perry gondolatai közt szerepelt a CBNAL (context-based next action list). Vagyis többféle nyilvántartást vezet a feladatokról. Attól függően, hogy milyen helyzetben lehet ezekkel valamit kezdeni, lehet házon kívüli beszerzőkörúthoz felírni az elintéznivalókat, vagy azt, amit a számítógéppel kell majd elintézni. Azt is fel lehet írni, amit majd meg tudunk beszélni a házastársunkkal, ha lesz két nyugodt pillanatunk beszélni.

Ha emlékeztek, a Lusta Zseninek volt egy kötegelős alapelve. Ez az ötlet hasonlít rá, mivel a hasonló helyen vagy hasonló helyzetben végzendő feladatokat fűzzük fel egymás után.

Már nagyanyáink is rájöttek, hogy érdemes bevásárlólistát vezetni és magunkkal vinni a beszerzőkörútra. Viszont az számomra érdekes, hogy a megbeszélnivalók összeírása nem a kezdődő Alzheimer, hanem a szervezettség jele. Már csak arra lesz szükség, hogy fel tudjam jegyezni valahova az eszembe jutó dolgokat, mert az elmúlt napokban az volt a jellemző, hogy a megálmodott lista nem volt a kezem ügyében, mikor fel kellett volna írni rá valamit...



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések