Ne vásárolj vakon!

 

Az otthoni elemózsiakészletek csökkenőben voltak, nyakamon volt a hétvége, adott volt 4 db 20%-os kupon a közeli hipermarketbe. Irány a bolt! - gondoltam. Szedelődzködés közben eszembe villant Dilly Cartertől a „Create Space: Declutter your home to clear your mind” című hangoskönyv, ahogy azt hangsúlyozta, hogy sose menjünk vakon bevásárolni. Engedelmesen kinyitottam tehát a hűtőt, hogy felmérjem, mire lenne szükségünk. Az emlékeimben üresen tátongó hűtőben rám vigyorgott a nagylábas, benne a három napja megrottyantott cseresznye. Arra várt, hogy kimagozzam és befőzzem. Mivel tudtam, hogy ez egy időigényesebb feladat, eddig halogattam. Ezen kívül hadd ne részletezzem, mit találtam még a hűtőben. A lényeg, hogy a bevásárlás helyett a korábban elkezdett befőzőprojekt befejezését, az ételmentést és a hűtőtakarítást választottam. Főzés közben sokkal jobban kiderült, mi minden hiányzik otthon. A tanulság, hogy a bevásárlólistát úgy kell írni, ahogy a nagymamám mondta, akkor kell ráírni a dolgokat, mikor elfogy valami, vagy amikor észrevesszük, hogy hiányzik. Nem pedig abban reménykedni, hogy erre vagy arra úgyis emlékezni fogunk, mert a) nagyon megterhelő kis agyacskánkban tartogatni (lefoglalja a fontosabb gondolatok elől az agyi kapacitásunkat) b) a boltba lépve úgyis elfelejtjük, hogy miért is indultunk, ha nincs listánk. Így az is elkerülhető, hogy felhalmozzunk olyan dolgokat, amiről úgy rémlik, hogy hiányzik otthon, és amiről hazatérve kiderülne, hogy korábban már beszereztük. A bevásárlást még nem sikerült megejtenem, de van már estére vacsoránk.


A hűtő tényleg üres és tiszta, így majd bele is pakolhatok, és lett egy bevásárlólistám is. Ti szoktatok beváráslólistát írni?

Megjegyzések

  1. Ez tetszik, nagyon lényegre törő és hasznos. Szoktam írni listát de ezután lehet hogy kicsit jobban átgondolom!

    VálaszTörlés
  2. Nem szoktam bevásárlólistát írni, én is bízom az agyamban, pedig tudom, hogy nem kéne. 🙄 Így van otthon egy adott fűszerből mindig 3 csomag, egy másikból pedig semennyi, mert folyton azt veszem újra, amelyik régebben fogyott el. A műanyag dobozos felvágottas megoldás a hűtőben esszenciális, nálunk Panti jött rá erre, azóta nem ül meg hetekig a háttérben egy-egy szomorú (egyre szomorúbb) kolbászvég vagy bárakármi.
    Tetszik a blogod, örömmel olvasom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Örülök, ha hozzászólsz. Kérlek, olyat írj, ami mások javát szolgálja.

Népszerű bejegyzések