Ragaszkodó gyermek

Tavaly karácsony előtt kaptam két kérdést (az elsőt megválaszoltam), íme a második:

„Három gyermekem közül az első nagyon ragaszkodik a dolgaihoz. Számon tartja őket és vigyáz rájuk. Nem szeretne megválni semmitől, viszont kénytelenek vagyunk selejtezni, mert nem férünk el.”

A ragaszkodás hátterében többféle dolog húzódhat meg. Egyrészt előfordul, hogy az emberek tárgyakba kapaszkodnak, hogy a külső bizonytalanság közepette megleljék belső egyensúlyukat. Gondoljunk csak a kisgyermekek vígasztárgyaira (rongyi, vagy nyunyóka, ahogy Cili néni nevezte), melyekhez a védelmet és megnyugvást jelentő kötődési személy (hogy ne csak anyát mondjunk) távollétében pótlékként, kapaszkodóként fordulnak. Azt is látjuk, hogy nem mindegyik gyereknek van vigasztárgya. Tehát vannak, akik a tárgyakban keresik a biztonságot. Ebben az esetben elképzelhető, hogy a selejtezés hosszú távon nem oldja meg a problémát, mert a felhalmozás újra megjelenhet, vagy a selejtezés nagyon erős ellenállást vált ki.

A gyerekeknél a selejtezést érdemes támogatni és már kiskortól az életük részévé tenni. Mivel a gyerekek ruhatára szükségszerűen cserélődni fog, hisz nőnek, ezért náluk talán itt a legkönnyebb gyakorolni az elengedést. Érdemes figyelni, mi az, amit nem hordanak szívesen. Ha új ruhákat kapnak, akkor ezekből válasszunk velük olyanokat, melyeknek a helyét átveszik. Egy be egy ki - ez a szabály. Ne legyünk nagyon szigorúak, eleinte az is megteszi, ha egy lyukas zoknit odaadnak cserébe egy pólóért. Ha viszont van olyan fiók, ami nem csukódik, akkor a Dana K. White-féle tartály-elgondolást kell alkalmazni, vagyis csak oda tudunk új ruhákat rakni, ahol van nekik elég hely. Vagyis, a kedvenc darabokat válasszuk ki. Ezekből csak annyit tudunk berakni, amennyi úgy fér, hogy 

1. utána be is lehessen csukni a tartályt és

2. ki is lehessen szedni belőle - anélkül, hogy mindent kirántanánk vele együtt.

A gyerekeknek a selejtezést épp úgy meg kell tanítani, mint más dolgokat

Sokat segít, ha a gyerekek látják a jó példánkat, és az is, ha beszélünk nekik arról, hogy miért selejtezünk.

Néha nehezen megy az elengedés, ekkor alkalmazhatjuk „az idő majd megmondja”-dobozt (ez az ötlet Dawn Madsen-től származik, ő „time will tell bin”-nek hívja ezt a módszert). Azaz vegyünk egy dobozt, amire ráírunk egy időpontot (3 vagy 6 hónap múlva). Amire addig szükségünk van és ezért kivettük belőle, az marad. Amit benne hagytunk, azzal több dolog történhet. Ha nagyon szigorúak vagyunk, akkor megnézés nélkül eladományozzuk. Ha bizonytalanok vagyunk, megnézzük, mi is van benne, és meggyőződünk róla, hogy biztonsággal eladományozható. 

Nektek vannak gyerekeitek? Tudnak már selejtezni? 😉

Felhasznált források:

Madsen, Dawn (2021). Declutter Your Home in 15 Minutes a Day. A Workbook Guiding You Through Each Room in Your House. The Minimal Mom. ISBN 978-1-7923-7923-9

White, Dana K. (2018). Decluttering at the Speed of Life.