Lusta zseni alapelvek

A múltkori Polcz Alaine idézet mintájára szeretnék a következő pár bejegyzésben is valaki más írása mentén gondolkodni.

Kendra Adachi, vagyis a Lusta zseni (Lazy Genius) alapelvein néha merengek egy sort. Nem olvastam még (végig) a könyveit (The Lazy Genius Way, illetve The Lazy Genius Kitchen), de nagggyon sok podcastját meghallgattam. 

Arról szokott gondolkodni, hogy anyaként és dolgozó nőként hogyan spóroljunk az időnkkel, energiánkkal, hogyan éljünk jó életet, a végletek elkerülése mellett. Tehát nem is perfekcionistaként és nem is bedobva a gyeplőt.

Az is tetszik a hozzáállásában, hogy nem egyenválaszokat ad, hanem elvek mentén gondolkozik, melyeket mindenki a saját életére alkalmazhat.

Első könyvében  (The Lazy Genius Way) tizenhárom elvet fektet le, melyek mentén valaki lusta zsenivé válhat. A lusta zseni hozzáállás azt jelenti, hogy azokban a dolgokban géniuszként működünk, melyek számítanak, és azokban pedig lustulunk, melyek mellékesek. Nagyon tetszik ebben az, hogy mindig abból indul ki, mi számára a lényeges, és azt tanácsolja, hogy pontosan fogalmazzuk meg, mint egy megoldandó probléma kapcsán számunkra a lényeges.
Jó távolságból rátekinteni a dolgokra - segít abban, hogy helyükön kezeljük őket. Ha túl közelről nézzük, még a legszebb rózsában is találhatóak tökéletlenségek.

Azt tervezem, a következő posztokban átgondolok párat az elvei közül (Decide Once, Start Small, Ask the Magic Question, Live in the Season , Build the Right Routines, Set House Rules, Put Everything in its Place, Let People In, Batch It, Essentialize, Go in the Right Order, Schedule Rest, and Be Kind to Yourself.). Talán nem az összeset, mert van olyan elve, ami szerintem túl hosszú egy bejegyzésbe. Ha van kedved, tarts velem a gondolkodásban.

Mielőtt elindulunk ezen az úton, felteszem neked a kérdést: Te miben vagy már most lusta zseni? (Elárulom, mikor először hallottam erről, kirázott tőle a hideg. Nem vagyok se lusta, se zseni - gondoltam. Ahogy egyre jobban megismerem ezeket az elveket, illetve a gondolkodásmódot, azon veszem észre, hogy elismerően bólintok: - Valamit tud ez a világ másik felén lakó és író Kendra Adachi!)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések