Komposztálás a városban

Az élet iróniája, hogy miután megírtam, hogy elárulom a leghatékonyabb dolgot az élelmiszerpazarlás ellen, odaégettem valamit a konyhában. Igen, a legfontosabb dolog, hogy tanulj meg jól főzni, mert akkor bárki szívesen megeszi a főzöd, sőt, nem kell kidobnod ételt, amit elrontottál. (Végül a nagy részét mi sem dobtuk ki, de az odakozmált rizs nem tartozik a gasztronómia csúcspontjai közé.)

Tegyük fel, hogy ilyen nálatok sosem fordul elő. Akkor a kérdést kicsit átfogalmazzuk, és azt tűzzük ki célként, hogy lehetőleg ne legyen szerves hulladék a szemetesben.

Ha van egy két négyzetméternyi kis kertrész, ahova le lehet tenni (optimális esetben két) komposztálókeretet, akkor ez a dolog is megoldható.

Ekkor pedig a legjobb megoldás, ha komposztálod a konyhai szerves hulladékot. Oké, nem mindent (csontot, húst, gabonafélét nem, de remélhetőleg ezekből nem is nagyon van a szemetesben), de alapjában véve elérhető, hogy a vegyes szemetes ne legyen büdös a rothadó szerves anyagtól.


El is érkeztünk a városi komposztálás legnagyobb akadályához: hogy ha nem vigyázol, akkor büdös, és zavarja a szomszédokat. Ez ellen úgy lehet védekezni, hogy keverni kell a különböző anyagokat. Alapvetően két csoportban gondolkodunk: zöld és barna anyagokban. A zöldek a nitrogénben gazdag hozzávalók: gyümölcs, zöldség, friss fű, tea-, kávézacc, vagyis általában az, ami a konyhában és nyáron a kertben termelődik. A barnák a fás dolgok: gallyak, ágdarálék, natúr karton, papír, fűrészpor, őszi falevelek. A cél az volna, hogy a zöld és barna dolgok aránya háromnegyed-egynegyed arány legyen a komposztban. Vagyis, ha leviszünk egy adag konyhai hulladékot, akkor be kellene hinteni egy kis száraz avarral vagy valami hasonlóval. Ez a keverék hatástalanítja a kellemetlen szagokat, viszont gondoskodni kell róla, hogy nyáron is elérhető legyen. Például úgy, hogy száraz falevelet betárazunk valahova (egy plusz letakart keretbe).

A másik fontos dolog a komposzttal kapcsolatban, hogy nem szabad hagyni kiszáradni, mert akkor a komposztálás nem fog működni. A legeslegjobb az, ha a komposzt egyszerre van rakva rétegezve, de ugye a termelés inkább lassú és folyamatos. Viszont a folyamaton forgatással lehet segíteni. 

A komposzt legnagyobb hozadéka, hogy ingyen tápanyagot biztosít a kert növényei számára, nem kell zsákban venni a palántaföldet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések