Dobd el! vagy mégse?

 A világban sokan kongatják a vészharangot a fokozódó környezetszennyezéssel kapcsolatban. Nem szeretnék halálmadárrá válva csatlakozni a kórushoz. Helyette a fenntarthatóság szót szeretném megvizsgálni.

Fenntartható egy dolog akkor, ha változatlanul fenn tud maradni - ha valami jó dologról beszélünk. Nem romlik el, nem kell kidobni. Vagy ha elromlik, akkor megjavítható. Vagy legalábbis le tud bomlani, nem szennyezi a talajt vagy a vizeket.

A lineáris gazdaságban az az elv, hogy „a lehető legrövidebb idő alatt minél több terméket állítsanak elő, miközben a felhasznált energia mennyiségével vagy a keletkező hulladékkal nem törődnek. Termeld ki, gyártsd le, használd – lehetőleg rövid ideig –, majd dobd el!” Ezt nevezi Áder János, a volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke dobd el! kultúrának.

Ferenc pápa a Laudato si enciklikájában ugyanezt a jelenséget a selejtezés kultúrájaként emlegeti. „Még nem sikerült olyan cirkuláris termelési modellt elfogadni, amely biztosítaná a forrásokat ma mindenkinek és a jövő nemzedékeknek, és amely a legnagyobb mértékben korlátozná a nem megújuló erőforrások használatát, mérsékelné a fogyasztást, elérné a felhasználási, az újrafelhasználási és az újrahasznosítási hatékonyság legmagasabb fokát. A probléma megoldása az lenne, ha valamiképp szembeszállnánk a selejtezés kultúrájával, amely az egész bolygót fenyegeti.” (Laudato si, 17. oldal, 22. pont)

A blog szempontjából érdekes - vagy inkább kínos?, esetleg ironikus - volt, hogy a selejtezésről szóló nagyböjt után húsvéthétfőn olvastam, hogy létezik ez a kifejezés: a selejtezés kultúrája. Sőt, úgy tekintünk rá, mint eredendő rosszra. Na még csak ez kellett! - gondoltam. 40 napja reklámozom a selejtezést, csak hogy kiderüljön, nálam nagyobb prédikátorok az ellenkezőjét javasolják.

Aztán arra jutottam, fogalmi tisztázásra lesz itt szükség, talán mégsem mondunk egymásnak ellent.

Sok függ attól, mit selejtezünk és hogyan. Nem szeretem hulladéklerakóba küldeni a dolgainkat, ezért keresem aktívan, mik azok a helyek, ahol mások tovább használnák a nekünk felesleges holmit. Ez okozza a fennakadást a szelektálással, hiszen ha a dolgok varázsütésre eltűnnének az életünkből azután, hogy eldöntöttük, nincs rájuk szükségünk, talán nem haboznánk a megszüntetésükkor.

II. János Pál pápa ökológiai megtérésre szólított fel. Mit érthetett ez alatt? Valami olyan fordulópontot, amitől kezdve másképp rendezzük a dolgainkat, más irányba haladunk, mint addig. Nem kell ahhoz kereszténynek lenni, hogy egyet értsünk az irányváltás szükségességével. (2001 január 17-én használta a korábbi egyházfő az ökológiai megtérés kifejezést - immár huszonkét éve...)

Szerintem maga a selejtezés az ellenszer a további vásárlási késztetésekkel szemben. Ha már van tapasztalatunk arról, hogy milyen sokféle dolog állt kihasználatlanul a szekrényeinkben, és milyen nehéz volt felelős módon megszabadulni tőlük, akkor hamarabb fel fogjuk ismerni azokat a helyzeteket, amikor hasonló, sokat ígérő, de keveset adó termékek megvásárlása előtt állunk.

Egyszeri portalanításra hivatott csodafegyver - jó koszosnak látszik a gyártó által nem javasolt mosás után is.

Többszöri felhasználású teleszkópos, mosható feltéttel rendelkező verzió. Ez sem bomlik le, de legalább nem egyetlen használatra tervezték. 

Megváltoztatni általában a fogyasztáshoz való hozzáállásunkat - na ez nagy kihívás. Ti gondoltatok már erre? 

Ha szeretnél beszélgetni ezekről a dolgokról (és látogatod az f-betűs közösségi  médiát), csatlakozz a Lakásológus közösségünkhöz. Ha gondod lenne a belépéssel, vagy kérdésed lenne, írj a lakasologus@gmail.com-ra.