Gyereketetés

Az elmúlt években  olvastam egy gyerekregényben, hogy a főhős srác azt mondta az anyukájáról, hogy van neki problémamegoldó nindzsa üzemmódja. Amiben felgöngyöli, megoldja, elrendezi, elsimítja a felmerülő nehézségeket. Kezdem azt gondolni, hogy ennek az üzemmódnak az életvitelszerű használatához hozzá kell szoknom. 

Már egészen sokszor megtörtént, hogy azt hittem, felkészültem, sikerült előre elképzelni, átgondolni, hogy a különböző szituációkban mi lehet a buktató. És amikor épp hátradőlnék, hogy a rendszer kielégítően működik, akkor jön valami, ami kimozdítja a dolgokat és kiderül, hogy ami eddig működött, az nem működik, vagy csak azt hittük, hogy működött, de valójában fejlesztendő. - Erről szól az élet - mondhatod jogosan. 

Persze, én is tanultam a családi életciklusokról, és vágom, hogy nem a tökéletesség a cél, hanem a gyors alkalmazkodás.

Jelen esetben a gyereketetéssel kerültem megint csávába. Igazán nem akarom a felelősséget hárítani. Csak csendben megjegyzem, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek az etetése kicsit problémás. Persze ezt nehéz olyan szülőkkel elhitetni, akiknek a gyereke bármit szívesen megeszik és akinél sose volt probléma a csecsemő/kisgyerek/nagy mamlasz súlyával vagy épp a vércukorszintjének a normális mezőben tartásával. Mert nem fogják megérteni. Illetve az lesz rá a válasz, hogy a gyerek rossz ételválasztási tendenciája (értsd, hogy a cukorsakat választja) egyszerűen „nevelési hiba”. A gyerek válogatóssága a szülő hibája.

Az is a szülő hibája, hogy a gyereknek ugyan adott uzsonnát, de a gyerek nem ette meg az uzsonnát, noha nagyon éhes volt, mert... (ide tetszés szerint beilleszthető a gyerek finnyás válasza).

Vagy az is a szülő hibája, ha nem látta előre, hogy a gyereke aznap mennyire lesz éhes és túl kevés kaját csomagolt neki. Vagy nem látta előre, hogy a program, amiről próbált tájékozódni, de csak bizonytalan választ kapott, végül két órával tovább tartott és emiatt a gyerek közben éhen halt. Na jó, nem halt éhen, csak teljesen kiakadva ér haza.

Persze az is felmerül kérdésként, hogy miért van az ember lányának életképtelen gyereke, aki ha ott van előtte a teli hűtő, akkor azt mondja, hogy ez neki mind off, mert nem frissen lett megvásárolva.

Meg ugye vannak azok a vékonybélű gyerekek, akiket nem elég, hogy próbálsz normális étrendre rábírni, és feltáplálni, évente kétszer elkapnak egy olyan hányós-fosós betegséget, ami kivesz belőlük minden energiát és lefogyasztja őket.

Közben meg motosztkál bennem az a kérdés, hogy mikorra elvárható egy gyerektől, hogy átvegye a felelősséget a saját teste táplálása felett. Aztán persze beugrik, hogy míg magamat valamennyire kiképeztem az ételek tápanyagtartalma tekintetében az jó hosszú ideig eltartott. Sőt, csak évtizedes hasfájás után sikerült rájönnöm, hogy mi az, ami nekem oké, és mi az, ami nem.

Ami idevág a lakásológus témájába, az ennek a gyereketetésnek a háztartásvezetési vonzata. 

Mikor épp azt hiszed, hogy kitaláltad, hogy hogyan vezesd a háztartást költséghatékony módon. úgy, hogy mindenki kapjon is megfelelő ételt, akkor kiderül, hogy á, dehogy, az egyik családtag épp fogyókúrázik, miközben a másikat fel kellene hizlalni. 

Ha pedig odafigyelsz nem csak arra, hogy mit tettél a népség elé, hanem arra is, hogy ebből ki mit fogyasztott el, akkor rájössz, hogy....

Van, aki nem eszik mást, mint vajas pirítóst.

A másik magától minden reggel palacsintát kér.

Adott az a delikvens, aki csak húst eszik.

De ott van egy olyan is, akinek maradékot ne adj, mert annak a szaga nem tetszik neki.

Így legyél okos... Elő a problémamegoldó nindzsa üzemmóddal! Ha vannak jó megoldásaitok egészséges gyereketetésre, azok jöhetnek a zárt facebook csoportba!