Fényképek: emlékeztetnek és kommunikálnak

Arra jutottam, hogy a fényképek kérdésével foglalkoznom kell (szelektálás után is van belőle pár doboznyi, de még mindig sok). 

Nem hiába sorolják az otthonszervezők a fotókat az emlékek közé, ugyanis legtöbbünk számára ez a funkciójuk: emlékeztetnek. A képekre tekintve újra átélhetünk pozitív, negatív, sőt, vegyes érzelmeket is. A fotók képesek a fényképész érzelmi állapotára való emlékeztetésre.

Ha csak magunknak kattintgatunk, és a fényképeket emlékezetünk mankóinak használjuk, akkor csak azokat kell kiválasztanunk, amik tényleg jó érzéssel töltenek el, ha rájuk nézünk. Nem hittem volna, hogy ez a válogatás is milyen nehéz lehet. Nem is olyan egyszerű ránézni egy képre és közben jelen lenni magunk számára és megvizsgálni, hogy tényleg jó érzések vannak-e belül. Ha nem, akkor kuka.

Lehet, hogy egyszerűbb végignézni a képeket és kikapni közülük a legjobbakat. Pörgetjük a képeket, és egyszer csak felsóhajtunk valamelyiknél, hogy ó, igen. Ez olyan szép! Ezen pont olyan XY, mint amilyennek szeretjük. Ez a kép a legjavát ragadja meg egy élménynek. A többi kuka... Pff... 5%-ot tartunk meg?! Döbbenet.

Közben a képek képesek kommunikálni is. De csak akkor, ha az általam lőtt képekre külső szemlélőként is tudok tekinteni. 

Nemcsak helyek, hanem fotók is emlékeztetnek: arra az érzelmi állapotra is, amiben az adott képet lőttük - viszont a külső szemlélő csak akkor éli át ugyanazt, ha a kép kifejezőeszközei segítik ebben.

Mit gondoltok, milyen hangulatot közvetít a fényképem? Borús? Levert? Elnyomott? Vagy esetleg reményteli? Talán egykedvű? 

Ha a képeimmel kommunikálni is szeretnék (például, ha blogot írok és fotókra is volna hozzá szükségem, vagy a nagyinak fotós naptárt készítünk karácsonyra), akkor nem csak az érzésekre kell figyelni, hanem a képet fotós szempontok szerint kell vizsgálni.  Hanczár Gergely (aki fotótanárom volt az ELTE-n) hívta fel a figyelmemet erre a jelenségre. A gyermekfotózás példáját használta a jelenség érzékletes leírásában:

„Amikor egy általunk készített képre nézünk, ahelyett, hogy úgy elemeznénk a képet, ahogyan mindenki más is tenné, egyszerűen csak az emlékeink törnek elő. Ott vagyunk hirtelen, halljuk a gyermek minden mást felülíró nevetését, és nem vesszük észre, hogy a kép esetleg rossz, és rejtett kifejezőeszközeivel – ami rejtettségének okán még fontosabb is – esetleg az általunk átadni kívánt érzés ellenkezőjét közvetíti.” (Hanczár, 2022: 309.) 

Kemény, de igaza van. Be kell vallanom, a kisvirág nem túl jó fotó - még szűrőkkel sem, pedig anyukám konyhájára emlékeztet. De ezt rajtam kívül senki más nem tudja, hisz a konyha nincs rajta a fotón.

Nektek hogy megy a fényképek válogatása? 

Az idézet forrása:

Hanczár, G. (2022). Fényképezés a bölcsődében. In Gyöngy K. (szerk.). Első lépések a művészetek felé I. A vizuális nevelés és az anyanyelvi-irodalmi nevelés lehetőségei kisgyermekkorban. Budapest: Ludovika Kiadó. 307-322.

Rövid, gyakorlatias segédlet arról, hogyan fejlődhetünk a gyerekek fényképezésében.