Piroska

Tabu téma következik. Gyengeidegzetűek és férfiak most még elhagyhatják az oldalt. Én szóltam.

Több anyuka kérdezte tőlem mostanság, hogy hogyan kezdjen bele az érésben levő lányával a havi vérzésről való beszélgetésbe. Megkérdeztem őket: - Nem kérdeznek maguktól a lányok? Nincs semmi nyoma annak, hogy ti véreztek? - A válaszon meglepődtem: - Nincs.  - Tehát a téma tényleg tabu. (A havi vérzés legalább annyira titkolandó dolog, mint a szülők közt zajló érzékiség. Pedig a kettő korántsem ugyanaz.) Hogyan lehetséges, hogy egy évtizedig nem tűnik fel semmi a kislányoknak (és kisfiúknak) abból a havonta legalább 5 napig tartó állapotból, ami az anyjukat érinti? Ha az anyák a vérzés nyomait nem tüntették volna el tökéletesen, a gyerekek esetleg rá tudtak volna kérdeznib, hogy mi is történik.

Még pszichológiai szakdolgozatíró koromban olvastam egy emlékezetes cikket. Arról szólt, hogy azok a lányok, akiknek az anyja pozitívan mesélt a megszületésükről, kevesebb mestruációs görccsel küszködtek. Persze itt lehet egyszerűen testi magyarázata is a dolgoknak, hogy a könnyebben szülő nőknél általában kevesebb alhasi görccsel jár a menzesz és ezeket a tulajdonságaikat továbbadják. Ezt a lehetőséget nem tudom, hogy kontrollálták-e a vizsgálatban, de az már huszonévesen  szöget ütött a fejemben, hogy a havi vérzés értelmezése (csapás vagy az egészség jele) hatással lehet a tünetek megélésére.

Azt, hogy mit gondolunk, a marketing is meghatározza. Arra jöttem rá az elmúlt félévben, hogy a mentruációs kellékek reklámozói elég ügyesen elérik, hogy azt gondoljuk, ezt a helyzetet kultúrember a megkerülésükkel nem képes kezelni. Viszont elárulom ennek a posztnak a lényegét: de igen, ki lehet szállni a betét- és tamponárusok által kreált mátrixból.

Mennyire meghatározzák a marketingfogások a gondolkozásunkat! Pár éve a szegénység láthatatlan arca fedőnév alatt többször találkoztam mentruációs termékek gyűjtésével nélkülöző hölgyek javára. Na ezzel csak az a bajom, hogy ez hosszú távon nem jelent megoldást a szegény asszony helyzetére, mert oké, hogy amikor kap adományt, akkor használhat eldobható terméket. De amikor elapad az adományforrás, akkor mi lesz vele? Nem tanítottuk meg neki, hogy hogyan iktathatja ki ezt a havi szintű kiadást úgy, hogy mellette egészséges maradjon.

Az egész kérdésen a hulladék-, illetve műanyagmentesség kihívása miatt kezdtem gondolkodni. Ez volt az a téma, amit elsőre kizártnak találtam, hogy meg fogok oldani.

Aztán mégiscsak elkezdtem keresni a lehetséges megoldásokat.

Voltak kérdések, amikre választ kellett találnom:

- Hogyan oldották meg régen? Rongyokkal.

- Mekkora mennyiségű vérről van szó egyáltalán? Meglepő módon nem olyan sokról (főleg, ha a kisbabák mosható pelusozásakor felmerülő egyszeri felfogandó vizeletmennyiséghez hasonlítjuk), csak az a probléma, hogy elég feltűnő a színe.

- Hogy kell eltávolítani a vérfoltot? Minden lánynak fontos tudnia (akármilyen termék mellett teszi is le a voksát), hogy a vérfolt eltávolításához egyszerűen hideg vízben áztatjuk a ruhadarabot és ha szükséges szappannal megdörzsöljük. Addig ismételjük, míg a folt el nem halványul.

- Mi a legfixebb testen kívüli megoldás, aminek a viselése kényelmes is? A mosható betéttel rossz tapasztalataim voltak korábbról: nagyon drága, ha megveszed, elmozdul, begyűrődik...

Aztán találtam valakit a világ másik felén, aki egyszerű választ adott a kérdéseimre: végy egy saját bugyit és varrd bele a szükséges rétegeket (kevesebb szükséges, mint gondolnátok). Itt a videója. 

A bevarrt anyag színe azért ilyen, mert ezen látszik talán legkevésbé a vérfolt. Esetleg lehetett volna barna vagy fekete.

Működik.