Költségkontroll

Gazdasági válság. Sokféle arca van: munkahelyi bizonytalanság, infláció, emelkedő energiaárak. Az a szomorú, hogy mindez déjá vu érzéssel tölt el, hisz a 2008-as gazdasági válság közepén diplomáztunk. Most annyiban más a felállás, hogy a gyerekeinknek biztonságot szeretnénk nyújtani a külső bizonytalanság ellenére.

2023 nyár végén olyan érzés kerített hatalmába, amit korábbról már ismertem: frusztrált, hogy úgy éreztem elszállnak a költségek. Mint amikor mások mondják meg, mire mennyit költsünk.

Ebben a helyzetben először is felmértem, miből gazdálkodnak. Megállapítottam, hogy szinte forintra ugyanannyi volt a bevételük mint tavaly ilyenkor, miközben a megélhetési költségek jelentősen nőttek.

Rádöbbentem, hogy miközben azt hiszem, hogy spórolok, mégis eltűnik a pénz a számlánkról.   
Persze átnéztük a banki tranzakciók történetét, hogy megállapítsuk, körülbelül mire mennyit költünk.

Ekkortájt olvastam az arckönyv nevű közösségi médián egy bejegyzést, mely a pénzzel való gazdálkodás egy érdekes aspektusára hívta fel a figyelmemet. Az illető részletezte, hogy mennyi a havi bevétele, majd azt is bevallotta, mennyit költ cigarettára. Bár én nem dohányzom, a szavaiból kihallani véltem egy olyan jelenséget, amiről biztos voltam, hogy engem is megkísért. Így fogalmazott: -Nehogy már ezt a kis luxust ne engedhessem meg magamnak!
Véges az anyagi mozgásterünk, és emiatt bizonyos területeken már visszafogjuk a költekezést. Emellett néha úgy érezhetjük, hogy ezt vagy azt a kis kényeztetést hadd engedjük meg magunknak. 
Végeredményben viszont oda lyukadunk ki, hogy amit megspóroltunk az egyik pillanatban, elköltöttük a következőben a folyamatos húzd meg ereszd meg játékban. Közben pedig azzal álltattuk magunkat, hogy folyamatos spórolásban élünk.

Összességében arra jutottam, hogy nagyobb figyelemmel kell követnem a családi pénzügyeket, vagyis naplózáshoz fordultam, mint mindig.

Némi vívódás után egyszerűen egy elektronikus táblázatot választottam, és a telefonomon pötyögöm be az adatokat. Semmi flancos applikáció, ami a banki adatainkban turkálna. Egyszerűen lecsupaszított információ, hogy mikor, kinek, mire, mennyi pénzt adok ki.
Persze a rendszer nem tökéletes, de sokkal jobb, mint a korábbi naplózatlanság. 

A tanulságokért térjetek vissza a következő bejegyzéshez.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések