Egyszer fent, egyszer lent

A kezdetek kezdetétől velem van egy bejegyzésötlet, amit halogattam,  kerülgnettem. Titkoltam eddig (bár talán 

már utaltam rá), hogy a konyhapult rendben- és tisztán tartása milyen nagy kihívás számomra.

Az otthonunk közösségi tere az egyterű konyha-étkező-nappali. Irtó jó, mert úgy tudok főzni, hogy közben együtt lehetek másokkal, és helykihasználásilag is csodás. 

Ugyanakkor nehezemre esik rendben tartani a konyhát, mert a táplálás háttérmelóin túl szinte minden projektem itt folyik, minden más is a konyhapulton landol (ez az én catch-all-space-em). A helyzet remélhetőleg javulni fog, ha egyszer elkészül a dolgozóm, és ha mindennek lesz helye. De ne szaladjunk  előre! Azt szeretném elmesélni, hogy jöttem rá, hogy a pult leürítése nem egy egyszeri projekt, amivel büszkélkedni lehet, és ami után a rendfenntartás csuklóból megy.

Eleinte az tűnt fel, hogy a lepakolás sokszor azért akadályozott, mert egyben több félbemaradt projektet kell elrendezni, befejezni. Sokszor ezeknek a kellékei is a pulton trónoltak.

Aztán, vagy ezzel párhuzamosan az tűnt fel, mennyire utálom letörölni a pultot. Persze, ha szlalomozni kell a cuccok között a nedves ronggyal, az nem túl élvezetes, sőt, nem is túl hatékony.

Aztán készítettem pár előtte-utána fotót, de ezek egyikét sem éreztem megosztásra érdemesnek. A rámolás előtti állapotot túlságosan szégyelltem, a rendbe rakottal meg nem akartam senkit sem frusztrálni. Nem azért írom ezeket a gondolatokat, hogy bárki is rosszul érezze magát, mert kevésbé van rend nála, mint nálam. Ugyanakkor az sem a célom, hogy magamat földbe döngöljem. Mi az hát, ami ebből a történetből mindannyiunk számára érdekes?

Az egyik az, hogy van remény. Még akkor is, mikor azt érzem, hogy többször uralkodik káosz, mint amennyiszer a zen állapotot méghozó rend. A lényeg, hogy képes vagyok változást elérni. 

A többiről meg majd írok még máskor. 

Nektek van ismételten káoszba fulladó zónátok a lakásban? 

Egyszer rendben, egyszer borítva cuccal....