Családi hagyományok

A temetők gondolatára nem borzongok. Sőt, kedvelem ezeket a helyeket, mert itt általában csend honol és sok érdekes nézni-olvasnivaló akad a sírokon. 

A gyerekekkel (a halottak napjához kapcsolódó) temetőlátogatás jó élménnyé varázslása mindig is fontos volt nekem. 
Volt olyan év, amikor sikerült és volt olyan is, amikor a szülői divízió fogcsikorgatva vonult a gyerekhaddal.

Nagyszüleink sírjait látogatjuk, akik a gyerekeink dédszülei. A temetőlátogatással azt az üzenetet is szeretnénk közvetíteni a gyerekek felé, hogy a halál éppúgy az élet része, mint a születés. Rendben való dolog, hogy az élet halállal végződik.

Idén kifejezetten jó élmény volt a temetőlátogatás. Ehhez viszont több éves kísérletezésre, odafigyelésre, gyakorlásra volt szükség.

Van egy forgatókönyv, amit követünk: megtaláljuk a sírt, megtisztogatjuk, letesszük a koszorút, gyertyát gyújtunk, elmondunk közösen egy imát.

Eddig az alábbiakat sikerült megragadnom. Szükség lesz...
- a sírok megtisztításához célszerszámra: kisseprű, lapát, (sárkefe vagy drótkefe ha nagyon bemohásodott), törlőrongy, metszőolló.

-annyi koszorúra, amennyi sírt meglátogatunk (a koszorúkat a gyerekek jelenlétében a kertben fellelhető dolgokból kötöm)
Arra jutottunk, hogy egyszerűbb, ha koszorú helyettesíti a virágot.
- valami meggyújtható: mécses, mécsestartó Ez nálunk többnyire gyertya + befőttesüveg.
Itt gondolni kell arra is, hogy vagy legyen nálunk olyan hosszú gyufa (vagy hurkapálca) amivel meg tudjuk gyújtani a gyertyát az üvegben, vagy az égő gyertya befőttesüvegbe varázslásának feladatát delegálom a családunk piromán hajlamú tagjainak, akik állnak a feladat elébe.
- Olyan ima vagy fohász, amit el tudunk mondani közösen a gyertyagyújtást követően.

A tiszteletadás kellékein túl az alábbiakra szoktam egyre tudatosabban figyelni:

- A parkolóhelykeresés stresszét megspóroljuk, használjuk a közösségi közlekedést.

- Nem üzletelünk senkivel a sírlátogatást megelőzően. Se virágárusokkal, se mécseskereskedőkkel.

- Akkor kell menni, mikor jó még az idő. 
Fontos, hogy ne essen az eső és ne is legyen nagyon hideg. 

- Jobb a tömeg előtt érkezni, így nagyon kellemetlen helyzeteket spórolhatunk meg.

- Kitartóan gyalogolni nem tudó gyerekeknek vigyünk kerekeket, ha nagy temetőbe megyünk.
Tájékozódjunk előre, hogy milyen útvonalon fogunk haladni. A bolyongás nem segíti a nyugodt temetőlátogatást (főleg a fáradt, nyafogó családtagokkal).

- Tea termoszban és alma - éppúgy készülünk, mint egy kirándulásra.

- Nálunk hagyománnyá vált, hogy miután leróttuk kegyeletünket, felkeresünk egy gyerekbarát cukrászdát a temető tőszomszédságában. Előre le kell ellenőrizni, hogy mikor van nyitva, melyik nap tartanak szünnapot.

Nagyon hangulatos az is, mikor este égnek a gyertyák a temetőben - bár ez inkább nagyobbaknak való séta. Ha mégis kicsikkel mennénk, nekik fejlámpát is vigyünk.

Azoknál a családtagoknál, akik urnatemetőbe  nyugszanak, másképp fest a koreográfia - egyszerűbb, mert se koszorú, se gyertya nem kell.

Ti szoktatok temetőt látogatni? Mit visztek magatokkal?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések