Tetten értem

Óriási rendrakást tartottunk a hétvégén. 


Utólag észrevettem, hogy Dana K. White számos elvét megvalósítottuk a nap során:

Take it there now, vagyis vidd oda most!
Ezt többféleképp lehet érteni. Egyrészt, amikor kezedbe kerül valami a rendrakás során, rögtön tedd el a helyére. Ne halmokat gyárts, hanem tüntesd el azonnal a dolgokat. Ha valami miatt félbeszakadna a rendrakás, így nem maradnak későbbre elpakolandó kupacok vagy szétválogatni való dobozok. A Vidd oda most elv másik értelmezése, hogy végső célpontjába juttatjuk a dolgokat, akár úgy, hogy elvisszük a lakáson kívüli gyűjtőpontig. Mi is így tettünk. Elvittünk számos dolgot még aznap a lakásból egészen a célig noha nem tűnt ésszerű energiafelhasználásnak rohangászni a ruhagyűjtő konténerig, mikor sejthető volt, hogy következő héten ismét arra kell majd járnunk. Viszont nagyon jó érzés volt este, hogy nem lapult a szekrényben még egy-két fuvarra várakozó zacskó.

Use your decluttering energy to finish a project, vagyis a szelektálásra szánt energiát használd egy félbemaradt projekt befejezésére!
Volt emiatt a hétvégén varrás, törött bútor javítása, hűtőajtó-ragasztás is, hogy az ilyen-olyan darabokat ne kelljen tovább a konyhapulton tárolni.

Avoid stuffshifting, vagyis ne tili-tolizz a cuccokkal!
Emlékeztetnünk kellett magunkat, hogy az egyik helyről a másikra való átpakolás nem fog sok változást okozni, ha közben nem szabadulunk meg a dolgoktól. Ez a felismerés segített a szelektálási döntések meghozatalában. Mi lehetne még olyan dolog, amitől megszabadulhatnánk? - tekintettem ezentúl sandán a dolgainkra.

When overwhelmed, just look and start with trash, vagyis, ha túlságosan megterhelő a helyzet, akkor csak nézd át és kapkodd ki a szemetet! 
A legfélelmetesebb rész most a gyerekszoba volt, azon belül is a kicsik ruhatára. Több ruhát kaptunk, mint amire számítottam, miközben nem voltam tisztában a gyerekek pontos méreteivel sem. Másik mumusként a varróasztalon tornyosuló kupac nézett rám a kicsik szobájában.
 Úgy éreztem, nem tudok lépni, mert a feladatok nyugalmat és sok időzlt igényeltek volna. Így egyszerűen odamentem és kikapkodtam a szemetet. Vagyis az ismételt folttalanítás ellenére is pecsétes vagy szakadt darabokat, illetve a kis anyagdarabokat összegyűjtöttem egy hulladékudvarba menő zacsekba. Mellette elkezdtem gyűjteni egy ismerős család számára azokat a darabokat, amiket már biztos kinőtt a legkisebb gyerek, még a hétvégén át is adtuk nekik.

Ezek Dana K. White No mess decluttering method-jának, vagyis szelektálás felfordulás nélkül című módszerének részei. Az eljárás tényleg beváltotta, amit ígért. Estére nem lett nagyobb káosz a lakásban. Csak a megkönnyebbülést éreztük, hogy jobb helyzetbe kerültünk, mint ahol reggel kezdtük.

Nektek melyik elv tetszik legjobban a fentiek közül?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések