Olvasmányélmény kisgyerekes szülőként

Bartos Erika neve biztos ismerősen cseng. Ha nem is a nevét, valamelyik mesekönyvét biztos ismerik a mai magyar gyerekek. És persze a szüleik...

Valószínűleg sokunknak beégett az emlékezetébe az Annnapetigergőből az a fordulat, amikor minden viszontagság ellenére anyának támadt egy jó ötlete. Ilyenkor az egyszeri szülő jobb esetben irigy, rosszabb esetben haragos lett a szerzőre, mert neki felolvasóként nem volt az az érzése, hogy olyan sok türelme, mentőötlete meg varázslatos története lett volna a gyermekeihez. Épp ezért olvasta fel a más által kiötlött mesét ugyebár. 

A 2-3 éves csemete újra meg újra Annapetigejgőt szejetett vojna hallgatni, miközben mi azon töprengtünk, még hányszor... Ez a jelenség önmagában érdekes. Összevág azzal, amit a gyerekek mesehallgatásának fejlődéséről tudunk: kezdetben az olyan egyszerű történeteket szeretik, amik velük is megtörténtek, vagy megtörténhetnek. És ha nekünk saját kútfőből nem jön az ilyesmi, akkor kérhetünk segítséget, például Bartos Erikától. Egyszer arról is írt mesét, hogy hogyan kötött virágkoszorút Annának és Petinek az érdi nagyszülők kertjében. Mikor ezt a mesét olvastam, azt gondoltam, fennhéjázás, hogy milyen különleges virágai voltak a nagyinak, amiből meg lehetett kötni a koszorúkat.

Aztán idén július végén a fű közt megbúvó lóhere, százszorszép, fehérhere és valami sárga világból (gumipitypang tán?) nekem is sikerült koszorút kötnöm.

Gondolhatjátok, hogy elég régóta nyomulok gyermekirodalomban, ha a mindennapokban az Annapetigergőből merítek inspirációt... Viszont akinek manapság van óvodáskorú gyermeke, nem is érti, mit Annapetigergőzök itt, mivel ezek a könyvek már csak könyvtárból elérhetők. Az úgy volt kéremszépen, hogy Erika néninek született három gyermeke, Anna, Peti és Gergő. A mesék róluk szólnak, - igazi énmesék: a könyv tartalmaz fotódokumentációt is a mesékhez.

Teltek az évek, s az építész Bartos Erika rátalált egy új műfajra, az épületek, látványosságok mesébe rejtésére. Gyönyörű épületrajzokkal. Kezdődött a Hopplával, mára a Brúnó történetekben csúcsosodik ki. Ezek történetmesélési szempontból rejtett Annapetigergők, csak hosszabbak, kicsit idősebb, kitaláltnak tűnő szereplőkkel. 

 

A nyaralás alatti könyvtárunk. A fehér matricások könyvtáriak. A képen négy Brúnós könyv rejlik. Kicsit rákattantunk a műfajra.

Bartos Erika beírta magát a gyermekirodalomba, hiába kapálózott a sok irodalmár, hogy miért nem magasabb irodalmat adagolnak a szülők a gyerekeiknek. És azért nem, mert a gyerekek ezeket a szinte konfliktusmentes történeteket tök jól megkajálják. S ahogy Tancz Tünde kollégám mondta (az Első lépések a művészetek felé című klasszikus gyermekkönyvválasztást segítő fejezetében), nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gyerekek preferenciáit-  akkor sem, ha közben igyekszünk ízlést formálni. Egyébként, ha jól figyelünk, az ízlésformálást is kipipálja már a Brúnó-sorozat. Noha a szereplők képi ábrázolása még mindig egyszerű, az épületek ábrázolása nagyon szép. E tekintetben egészen unikális egyedülálló. Felnőttként is érdekes az óvodás gyerekeknek szóló útikalauz.

Visszakanyarodva a koszorúkötéshez, meg tudom érteni Bartos Erikát. Adott egy nagyon kreatív fiatal anya. Örömét leli a gyerekei terelgetésében. Közben tele van ötlettel és a jobban sikerülteket szeretné elmesélni, megmutatni. Szeretné a jó pillanatokat felerősíteni, megőrizni. Az energiáit a gyerekei nevelése köré csoportosítja, ezzel kapcsolatban talál magának munkát is (a gyerekkönyvpiac jelentős szegmense ma Magyarországon Bartos Erika műveit jelenti).

Tekintsünk rá ötletforrásként, ne pedig összehasonlítási alapként, hogy ezt vagy azt - például a gombócfőzést - milyen csillaghullás kíséretében is lehetne csinálni (lásd Kovács András Péter Életed filmje című előadásának pár poénját). Amikor a saját gyerekeimmel lődörögtem a kertben, és a virágokat látva megpróbálkoztam a koszorúkészítéssel, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog sikerülni. Nem csak a koszorúfonás, hanem az utódomhoz való kapcsolódás is a korábbi közös meseélményünk valóságba átfordítása révén.

Ti milyen mesekönyvélményt éltetek át később a valóságban?