Nyári színek

Már a júliust tapostuk, mikor ellátogatott hozzánk egy nagyon kedves ismerős, aki évek óta nem járt nálunk. Érezvén a helyzet súlyát (vagyis magasabb elvárást állítva magam elé, mint a hétköznapokban), szerettem volna gondos háziasszony színében feltűnni. Itt meg is kell állnunk egy pillanatra, hogy elmagyarázhassam ezt a jelenséget. Vannak ugyanis fokozatok. Adottak azok az embertársak, akik alapjáraton rendesek, helyre teszik a dolgokat, hajtogatnak, törölgetnak, rendezgetnak, mosogatnak stb. Aztán vannak a lemaradók, akik szeretnének ilyenek lenni, de alapjáraton kevesebb rendezgetés, sepregetés, törölgetés jellemzi a mindennapjaikat, ennek mentén kicsit káoszosabb, kupisabb a lakásuk. (Lehetne persze harmadik csoport is, akiket nem is érdekel, hogy beszálljanak a rendrakós futamba, de szerintem ők nem is olvasnak a témában írt blogokat.) Szerintem a második csoportba tartozom. Ha máshova figyelek, a lakás biztos úszni kezd. Így elég nagy kihívás volt az alapból rendes látogatónk előtt úgy tetszelegni, mintha én is a szorgosok csoportjához tartoznék.

A vendég érkezése előtti hajrában a gyermekecskék segítségével lecseréltük a kanapéhuzatokat.

A világos huzat légiesebb, könnyebb összhatást nyújt.

És ez a sötét huzat közelről (nevezzük most télikabátnak).

Nem volt tudatos, hogy most jöjjenek a világos kanapéhuzatok, csak épp ezek voltak soron. 
Viszont Myquillyn Smith (a Welcome Home: A Cozy Minimalist Guide to Decorating and Hosting All Year Round című könyvében) pont ezt ajánlja, hogy az évszakokkal, ünnepkörökkel változó dekoráció egyszerű, de nagy hatású legyen - mint például a díványhuzat cseréje. Télen nehezebb, sötétebb, bekuckózósabb anyagokat ajánlja (a díszpárnákra is, amik nálunk száműzve lettek egyetlen utolsó képviselőjük kivételével), nyáron pedig a lengébb, világosabb, könnyebb textíliákat (van egy olyan képe is, amin mintha valamilyen csipkeszerű áttört anyag lenne a kanapéján).

A kanapéhuzat elég nagy ahhoz, hogy akár fókuszpont is lehessen a szobán belül. Mi az a fókuszpont? Az a dolog, ami mágnesként magára vonzza a tekintetet. Lehet egy szembeszökő szín, vagy erős kontraszt a körülötte álló dolgokhoz képest, esetleg valaminek a többi dologtól távolabb való elhelyezése (hasonló lakberendezési alapelvek tisztázásáért lásd Ramstedt, 2021).

Nálatok vannak cserélhető kanapéhuzatok? Ha igen, egyforma színűek?



Ajánlott könyv: 
Ramstedt, Frida (2021). Érezd magad otthon. Lakberendezés A-tól Z-ig. Budapest: Libri.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések