Molylepkék

A nyári rezidenciaváltás egyik velejárója, hogy takarítani is lehet a vidéki lakot. Idén nyáron kamratakarítás volt soron molylepke-invázió miatt.

A kamratakarítás-szkeptikusoknak leírom, hogy tavaly már volt egy ózonos fertőtlenítési kísérlet, mely a molypopulációt kevéssé hatotta meg. Aztán ősszel úgy vonultunk le, hogy minden egerek által megrágható vagy romlékony dolgot elhordtunk, s ezek közt találtunk egy-két fészket. Így azt hittük, a ezek kiiktatása elég lesz, illetve reménykedtünk, hogy a hideg és az élelemhiány majd elvégzi az irtás piszkos munkáját. 

Aztán anyatermészet megmutatta, hogy nem úgy működik, ahogy mi gondoljuk. Az idei nyár kezdetén naponta tíz molylepkét vadásztam le. Még a plafonon is ott csücsültek. Megelőzendő az újonnan vásárolt készleteink átfertőződését, a spájz kipakolására vállalkoztunk.

A többesszámból sejthető, hogy nem egyedül veselkedtem neki a feladatnak. Volt egy segítőm, aki inkább felbujtó volt, és ennek megfelelően a munka oroszlánrészét magára is vállalta. A plafonig polcozott kis helyiség fele éléskamra, fele szerszámtároló. Úgy véltük, talán elég lesz csak az élelmiszerek oldalát átnézni, mert ha a molyok választhatnak a kalapács és a búzadara közt, inkább az utóbbira szavaznak.

Tartottam tőle, hogy túlterhel majd a feladat. Legszívesebben bedobtam volna a törülközőt, amikor a kihordott dolgok már elborították a konyha összes vízszintes felületét. Nagyon jó volt, hogy ketten voltunk, mert lehet, hogy egyedül a folyamat kellős közepén kiszálltam volna. Nem így a társam! Kitartó volt, el nem tévelyedett a kitűzött céltól: délutánra legyen a kamra kitakarítva s glédába állítva.

Amikor elkezdtük kipakolni, úgy tűnt, nagyon tele van. Rengeteg üres tárolóedényt találtunk, néha duplumokat fűszerekből, alapanyagokból. Ezeket bajtársam szemrebbenés nélkül egyesítette, ha fogyaszthatónak tűntek, a tárolóedényeket pedig szelektáltuk. Takarítópartnerem ki is mondta, milyen elvek alapján választ a dobozok közül. Az egyik irányelve az volt, hogy fém edény esetében nem lehet rozsdás a megtartott holmi.

Koradélutánra már átnéztünk mindent, de nem sok fészket találtunk. Értetlenül álltunk a helyzet előtt. Jobb ötlet híján nekiveselkedtem a szerszámos rész kirámolásának. Ezeket a következő három napban lassan, apró lépésekben, vissza-vissza térve kategorizáltam, feliratoztam és pakoltam vissza. Feltűnő volt kettőnk közt a különbség! Társam az egy nagy maratoni menetet és a gyors döntéseket részesítette előnyben, én a töprengő, elnyújtottabb, a kategóriák megszületéséhez időt adó többnapos kupival járó rámolást.

A molylepkerejtély nyitját a véletlen mutatta meg. Mikor társam mosta a polcokat, az egyiket megemelte. Véletlenül szélesett. Hát a résben nem ott voltak a mihasznák! Mit ettek? Az évtizedes koszt.

A maratoni takarítás után napi háromra csökkent a lecsapott egyedek száma. 

 A végső megoldást a biológiai feromonos csapda nyújtotta. Mikor felállítottam, megszólalt bennem a kisördög: - Nem lett volna egyszerűbb egy ilyet az elején beszerezni?

A végeredmény: 

1. Molylepkementes övezet lett a kamra.

2. Tiszta is lett a kamra.

3. Szelektáltuk a felesleges holmit. 

3. Rend is lett a spájzban.

Ti vállalkoznátok hasonló feladatra? Hogy bírjátok a sok döntést igénylő szelektálást, rámolást, takarítást? Milyen munkamenettel dolgoznátok: egy sokórás menettel vagy naponként csipegetve?