Remény

Általában nem vagyok hurráoptimista. Nem hangoztatom úton-útfélen, hogy minden rosszban van valami jó. 

Viszont mostanában megtaláltak azok a kifejezések, amik arra utalnak, hogy valaki egy veszni látszó helyzetben is meglátja a kiutat.

Angolul két frázis villan be. Every cloud has a silver lining. Vagyis minden felhőnek ezüstös a körvonala, azaz az embertpróbáló helyzetekben is lehet valami előnyös. A másik úgy hangzik: when life gives you lemons, make lemonade. Vagyis, ha az élet citromot ad, készíts limonádét. Hát ez így magyarul roppant béna (ha tudod mi lenne a jó kifejezés, írd meg), a lényeg, hogy nézd az az élet napos oldalát. Vagy legalább keresd az örömöt az ürömben.

Annyit azért le kell szögeznem, hogy nem nagy traumákra gondolok, csak apró-cseprő mindennapos békebeli bosszúságokra. Például, hogy a kenyeret túl lágyra dagasztottam és szétfolyt a tepsiben. 

Szétfolyós kenyér helyett vállaltan lepény, sőt kidíszített lepénykenyér sült.

Ebben az esetben szükség volt az isteni szikrára, ami - bevallom, - csak azután ért, hogy a tepsit bosszankodva a sütőbe toltam. Ekkor emlékeztem vissza két képre - egyiket biztos Szabitól, a péktől láttam - melyeken feldíszített kenyérlepények terpeszkedtek.  Készítőjük virágos mezőt rakott ki rozmaringgal és különböző hagymákkal. Mivel nem volt veszteni valóm, kikaptam a kenyérkatasztrófát a sütőből, még jobban szétlapítottam, olivaolajjal meglocsoltam és konyhai hozzávalókból kirakóst játszottam. A vesztes helyzetből így lett a büszkeség forrása. Komolyan, a nap hősének éreztem magam.

Viszont arra igazán kíváncsi lennék, hogy mi különböztette meg ezt a helyzetet más olyan helyzetektől, amikor úgy érzem, hogy vesztésre állok. Mert kicsiny gyerekecskék düh- és/vagy hisztirohamai közt azért erre elég sok alkalom adódik. Jó lenne átmenteni ezt az élményt a jövőre és másoknak is adni belőle.

Kicsit hasonlított, mikor rájöttem, hogy az infláció miatti spórolás végeredményben az étellel való jobb tervezést és tudatosabb ételmentést hozott magával. Egy korábban kicsit titkolt, mások által lenézettnek hitt dologról kiderült, hogy végeredményben menő. Csak az a kérdés, honnan nézzük. Ha nem arra koncentrálunk, hogy valamit nem veszünk meg, mert (muszájból) takarékoskodunk, hanem onnan, hogy vigyázunk az erőforrásokra, akkor megváltozhat az érzelmi színezete. (Persze ehhez hinni is kell benne, és nem árt, ha van ténylegesen egy kis családi megtakarításunk.) Tehát mostantól a környezetet és végeredményben az emberiség jövőjét óvjuk! (Lásd David Atterborough A Life on our Planet című dokumentumfilmjét a gondolat kifejtéséért.)

Nektek sikerül meglátnotok a jót a rosszban?