Mennyi az elég?

Találkoztam már olyannal, aki teljesen rá volt pörögve a szelektálás kérdésére (és most nem arra gondolok, hogy tükörbe néztem... ha-ha-ha). Lelkendezett, hogy sikerült ettől vagy attól megszabadulnia, és megkönnyebbült. Fellélegzett, hogy nagyobb lett a tér a lakásában. Ezek a találkozások élénken élnek az emlékezetemben, de egy kezemen meg tudom számolni azokat, akikkel ilyen élményem volt.

Gyakoribb, hogy elbizonytalanodik a másik fél, ha elmesélem, milyen témákról írok - főleg, ha a szelektálás is szóba kerül. Van, aki gyanakvó lesz, mint aki attól fél, meg akarják lopni. Más szégyenlőssé válik, mint akinek súlyos titka vagy takargatnivalója van.

Sokakban az a homályos elképzelés dereng fel, hogy a szelektálás célja a minimalizmus. Annak is az extrém formája, amikor véges, vagyis számszerűen nyilvántartható darab tárgya van valakinek (mondjuk összesen száz), vagy amikor az összes holmija elfér egy hátizsákban, de legalábbis visszhangzanak a youtube-videói, olyan üres a lakása. Ezt a spártai létet persze kevesen folytatják. Gondolom azok sem, akiknek lehetőségük van az internet eme eldugott sarkában e sorokat olvasni.

Néha találkozunk olyanokkal is, akik kipróbálták az extrém minimalizmust, és rájöttek, hogy azért ami sok az sok, illetve... pontosabban a fordítottja. Van, aki arról mesél, hogy túlságosan korlátozó volt számára a kevésnél is kevesebb tárgy és jobban érzi magát az extrém kevésnél valamivel több tárgy társaságában. 

Nemrégiben találkoztam a minimalizmus ellenpontjával. Van, aki maximalizmusnak hívja. Más az angol cluttercore elnevezést használja, melyet a holmihalmozásként vagy cuccfesztiválként, cucctúltengésként fordíthatnánk. A lényeg, hogy a cluttercore szobabelsőkön rengeteg tárgy szerepel, mind a függőleges, mind a vízszintes felületeken. Ezek tulajdonosai arról beszélnek, hogy a tárgyak biztonságot és jóérzést jelentenek számukra; lelkileg kipárnázzák, otthonossá teszik számukra a teret.

Vonjunk le valamilyen következtetést mindebből, anélkül, hogy bármelyik végpontot megítélnénk! Azt látjuk, hogy embertársaink különböző mennyiségű tárggyal veszik körül magukat. 

Dana K. White szokott arról értekezni, hogy nem feltétlenül esik egybe, hogy mennyi holmink van és mennyit tudunk kontrollálni, vagyis rendben és észben tartani. Alkotott is egy új szót: clutter threshold, vagyis rumliküszöb. Különbözünk abban, hogy magas vagy alacsony-e a a rumliküszöbünk, vagyis, hogy csak kevés dolgot tudunk rendben tartani, vagy sokat is ügyesen rendszerezünk és gondozunk. Akit könnyen túlterhel a körülötte levő holmihalom, annak érdemes csökkenteni a dolgok mennyiségét. Dana K. White azt ígéri, ha fokozatosan szabadulunk meg a felesleges dolgainktól, egy idő után azon vesszük észre magunkat, hogy már nem esik annyira nehezünkre a rendrakás vagy a háztartásvezetés, mivel a rumliküszöbünk alá kerültünk.

Ti mennyi tárgy közt érzitek magatokat jól?

A természetben is van optimuma a sűrűségnek. Nagy öröm, ha jó a termés, de a nagyon egymásra simuló cseresznyék bizony hamar berohadnak. A fa sem tudja őket rendben megérlelni.

Családtagok esetén persze nehezebb a képlet, hiszen a különböző személyeknek eltérő lehet a rumliküszöbe. Ha azt látjátok, hogy a házastársatoknak vagy a gyerekeknek alacsonyabb a rumliküszöbe, mint a tiétek, vagyis állandóan rendet kell rakni valaki után, mert képtelen a dolgait rendben tartani, akkor a legalacsonyabb rumliküszöbű emberhez kell a teret és a benne lévő tárgyak számát tervezni. Mit gondoltok erről az ötletről?