Lusta zseni alapelvek: Fogadd el az aktuális életszakaszt!

Fordítási nehézségekbe ütköztem ennél a Lusta Zseni alapelvnél. Úgy hangzik angolul az elv, hogy „live in the season”. A season szónak két jelentése van magyarul: évszak és életszakasz. 

Az évszakok változása ritmikusan visszatérő helyzeteket, leküzdendő feladatokat, megülni való ünnepköröket jelent. 

Amikor elkezdtem hallgatni a Lazy Genius podcast-okat, nem értettem, miért beszél Kendra Adachi visszatérően a nyárról, majd az iskolakezdésről, az ünnepekről, évszakváltásról és arról, hogy mi segít neki túlélni az adott időszakot. Ha megvizsgáljuk ezt az alapelvet, megértjük, hogy az életállapotunkra, életszakaszra, évszakra való odafigyeléssel a befeszülést kerülhetjük el. Nem érdemes ugyanis télen a Balatonparton fürdőruhában sétálva arra várni, mikor süt ki már végre a nap.

Kendra Adachi ennél az alapelvnél olyan gondolatokkal áll elő, amikről a fejlődéspszichológiában szoktunk gondolkodni. Azt mondja, az élet nem lineáris, különböző szakaszaiban eltérő feladataink vannak. (Erről beszélnek a nagy fejlődéslélektani elméletalkotók is, például Erik Erikson).

A legnehezebb életszakaszoknak is megvan a maga szépsége. Mindazonáltal érdemes elismernünk a nehézségeket. A Lusta zseni magát professzionális engedélyadónak hívja, mert azt mondja, megadja az engedélyt arra, hogy úgy érezzék magukat a nők, ahogy épp érzik. Nem kell tettetni, hogy minden rendben van, mint az ötvenes évek háziasszonyainak Amerikában.  

Az anyává válás kimondottan sok alkalmazkodást kíván. Lehet, hogy Kendra Adachi-hoz hasonlóan Te sem az anyaságnak/apaságnak (bocs, kedves férfi olvasók) minden szakaszát vagy aspektusát. (Itt beszél arról, hogy nem élvezte az életet újszülöttel, télen.)  Van, aki a terhességet büszkén viseli, más elszenvedi. Egyesek imádják a csecsemőkről való gondoskodást, másokat megrémít a rájuk szakadó felelősség súlya, hogy életben kell tartaniuk a babát.

Kendra szavaival élve az a lényeg, hogy ha olyan helyzetben találjuk magunkat, ahol elakadtunk, akkor ne tagadjuk le a nehézségeket, de ne is engedjük, hogy ezekről szóljon az élet. Az érzések megélése segíthet abban, hogy az életszakaszról gondolkodni tudjunk. Figyeljük oda, hogy az érzelem mire mutat! Mit tanít nekünk a bánat, a harag, a frusztráció? Ne hazudjuk el az érzéseket, inkább készítsünk belőlük lépőköveket!

A szerző szerint ez az önmagunkra figyelés és a dolgok megértése megváltoztatja az életszakasszal kapcsolatos hozzáállásunkat. Nem arról van szó, hogy kemények vagyunk és átverekedjük magunkat a nehézségeken. A középutat keressük. Ne legyünk dühösek  mindenre, de ne is dobjuk be a törülközőt. Hagyjuk, hogy tanítson valamit az érzelem! Ne szégyelljük magunkat miatta! Ha sikerül megértenünk, mit üzen, akkor lehull a lepel, könnyebbé válik a problémamegoldás is.

Ez a gyerekeknek szóló képeskönyv is arról szól, hogy a különböző érzelmek mit üzennek. Lauren Stockly, Ellen Surrey: Ismerd meg a szörnyeidet! Mindfulness mesekönyv az érzelmek elfogadásához és kezeléséhez. Kulcslyuk kiadó 2022.

Az aktuális életállapot elfogadásával kapcsolatos Lusta zseni jó tanács, hogy nyugodtan könnyítsünk a helyzetünkön, ha a helyzet úgy kívánja meg. Szükség törvényt bont.

Ha amúgy is nehéz bevenni a kanyart, ne pakoljuk meg plusz teherrel a vagonjainkat.

Lássuk a példákat!

Ha olyan húzós este van, szalvétáról is meg lehet enni a vajaskenyeret tányér helyett.

Nálunk nagyon gyakori helyzet, hogy a gyerekek kiöntik a kakaót, fürdés közben elárasztják a fürdőszobát. Nem termékreklám, de sikerült szereznünk pár éve egy ablakporszívót, ami folyadékok felszívására alkalmas. Ezzel a kütyüvel egy bosszús helyzetet sikerült átfordítani kezelhető, sőt, néha játékos szituációvá. Verekednek a jelentkezők a csodamasina használati jogáért.

Előfordulhat, hogy meg kell változtatni a szoba funkcióját, ha arra van szükség. Vagy átrendezni.

Miután a Szétpakoló az olajos fiókot kirángatta és kiborított egy fél flakon napraforgóolajat, be kellett látnom, hogy ismét a konyha átrendezésére van szükség. Így a szakácskönyvek helyére átkerültek az üvegek (olajok, ecetek stb.).


Ti hogyan alkalmazkodtok az aktuális életszakasz kihívásaihoz az otthonotokban?


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések