Titkos lista

Az esküvőszervezés villant be Karácsonykor. Miről? Volt egy helyzet, amikor valamire nagyon vártunk és aminek kapcsán voltak elképzeléseim, hogy mi mindent szeretnék. Az volt a bökkenő, hogy több dolog követte egymást megadott sorrendben. Advent, Mikulás, Szenteste, Karácsony napja, Szilveszter, Újév. Sőt, az ünnepnapok egymás után jönnek. Elvileg tök jól előre lehetett volna látni, mikor mi a teendő. Le lehetett volna ülni és megtervezni, hogy mikor, kinek mi a feladata, hogy minden klappoljon. Így csinálták a barátnőmék az esküvőjükkor és nyugodtak is voltak. Tervezés, munkamegosztás, világbéke.

Ehelyett a valóság nálam az volt, hogy hiába éreztem úgy, hogy „Tanár úr, én készültem!” A készület nem elég, ha nem lesz tényleg minden időre készen.

Korábban azt az elvet követtem, hogy csináltam egy listát, hogy mi minden lenne jó Karácsonyig, aztán lemondtam ezekről. Anyukám azt mondta, az a titok, hogy ne áruljuk el másoknak, hogy mi minden van a listán, és akkor nem fog úgy tűnni, mintha nem lettünk volna készen. Viszont én akkor lennék nyugodt, ha nem is lenne titkolnivaló listám.

Arra jutottam idén, hogy innentől megpróbálok valamit másként. Utólag mindig vissza fogok nézni, hogy mi volt jó. Ami jól sikerült és ismétlendő, azt beírom a jövő évi naptárba elintézendő feladatként megfelelő időpontba ütemezve. Például jó volt idén, hogy a férjem a munkahelyéről hazahozott egy bontatlan panettonét. Olasz karácsonyi mazsolás kuglóf, amibe nem tudom, mit raknak, de ijesztő módon fél év a szavatossága. Na, ez  a kalács mentett meg minket december 25-én reggel, amikor nulla perc alatt kellett ennivalót csomagolnom a késésben lévő, reggelit átalvó családnak. Már írom is a naptárba 2023 december közepére, hogy panettonét venni.


Kaptam egy papírból készült (!) naptárt is. A menütervezés nálam úgy fog kinézni, hogy a szokott jegyzetfüzetemben tervezgetek (vagy nem), a naptáramba meg utólag beírom, hogy mikor mit főztem meg ténylegesen. Így látni fogom, hogy mik a favoritok és azt is, hogy egy  hónapban hányszor van palacsinta (sokszor). Ha eleg kitartó leszek, már menütervezésre is jó lesz a naptár, könnyebb lesz ötletelni, hogy mit főzzek (ami nem palacsinta), amikor lövésem sincs.
 
Ti szoktátok ismételni a jól sikerült dolgokat?

Keddenként és péntekenként 10 órakor érdemes visszanézni új tartalmakért. Ha szeretnél emlékeztetőket, kövesd a Lakásológus lapját a facebookon. Ha szeretnél beszélgetni ezekről a dolgokról, csatlakozz a Lakásológus közösségünkhöz. Ha gondod lenne a belépéssel, vagy kérdésed lenne, írj a lakasologus@gmail.com-ra.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések