Határidő a lakásfelújításban

A csúszás az egyik vezető lakásfelújítási stresszor. Ha az eredetileg két hónaposra ígért dúlás már három és fél hónapja tart, reményvesztettség lehet úrrá a családtagokon. Kiszolgáltatottnak érezhetjük magunkat (a munkásoknak, a véget érni nem akaró kosznak, az emelkedő költségeknek stb.) miközben a védelmet, megpihenést és töltekezést nyújtó otthonunk nem tölti be a rendeltetését.

Sok múlik azon, mi hogyan állunk a határidőkhöz. Álljon meg a menet! - gondolhatnád. Nem a mesterek feladata a  vállalt határidők tartása?! Az ő feladatuk is, de sok múlik a mi hozzáállásunkon. Ugyanis jelenleg az építőipar nem a japán vasút. Kevés az olyan mester, aki pontosan meg tudja jósolni, mennyi időre van szüksége egy munka elvégzéséhez. Persze, ha a munka egyszerű, akkor elég jól meg tudják mondani, mikorra lesz készen. Ha viszont kreatív feladattal bízzuk meg őket, vagy fel kell tárni egy korábban épített szerkezetet és ott meglepetések várnak, akkor csak a haladás mértékét látjuk, nem vághatjuk a centit.

Előfordul, hogy mi szeretnénk valamilyen okból, hogy mielőbb túllegyünk a felújításon. Nálunk például gyermek született a renoválás közepén. Az eredeti tervünk az volt, hogy ha csúszik is nyárról őszre a felújítás, azért karácsonyra csak készen leszünk. Amikor a második mester is eltűnt a kezdés előtt, akkor az ezzel járó újratervezéskor a baba születését tűztük ki határidőnek. Végül be kellett látnom, hogy legfeljebb a viszonyok normalizása lehet a cél, a munkálatok befejezése nem.

A várandósság a felújítás során sok nehézséget rejt, de segíti is a haladást, hiszen az új családtagnak helyet kell teremteni nem csak a szívünkben, hanem a fizikai térben is. Mikor már nagyon közel jártunk a szülés idejéhez, megbékélést jelentett annak az elfogadása, hogy nem kell a lehetetlent hajtani, folytatható a felújítás a baba mellett is. A mesterekkel megbeszéltem, hogy más ütemben folytassuk a munkálatokat. Ritkábban jöttek dolgozni, de nagyon rendesen jöttek. Mint a pásztorok a kis Jézusra, mindig rácsodálkoztak a babára, ha két hét kimaradás után folytatták a melót. Nekem pedig volt lehetőségem gondolkozni, hogy minden jó lesz-e úgy, ahogy addig kitaláltuk. Számos ötlet született ebben az időben, és ezeket sikerült is megvalósítani, mert még a félkész állapotban jött az inspiráció, amikor lehetett még variálni, meg mert hagytunk időt a változások megtapasztalására és folyamatosan gondolkodtam, merengtem, reflektáltam a folyamatokra. 

Más ez a meg-meg állós, reflektálós hozzáállás, mint amikor minden erőnkkel a gázt nyomjuk a kitűzött cél felé. Nem a zen buddhizmus beszél belőlem, igen távol áll a személyiségemtől ez a filozófia. Korábban volt már egy felújítós babánk, akinek a születése előtt pár nappal kaptuk vissza a lakásunkat. Akkor nehezen éltem meg a várakozást, lassú haladást. Az is igaz, hogy azóta a mesterekkel jobban megy a kommunikáció. Rájöttem, hogy érdemes felhívni őket a munka kezdete előtt és rákérdezni, hogy ugye, tényleg jönnek. Egy ilyen apróság megkíméli az idegszálainkat. Ti is tapasztaltatok már csúszást felújítás során? Hogy küzdöttetek meg vele?