Lakva felújítani

Két felújítást éltem meg eddig bent lakva.

Tíz-tizenegy éves voltam, amikor nagyobb lakásba költöztünk. Gyerekként egyáltalán nem érzékeltem, hogy kinőttük az otthonunkat, ahol születésemtől fogva éltünk. Egy házzal odébb költöztünk csak, az új lakásból látni lehetett a régi ablakait. Annyira ellenálltam a költözésnek, hogy azt ígértem a régi otthonnak, hogy visszavásárlom, ha felnövök. (Azóta kihevertem az elválást, és amikor lakásvásárlásra került a sor, eszembe se jutott a tízévesen tett fogadalmam. Valójában akkor tettem le róla, mikor a következő tulaj teljesen átalakította régi hajlékunkat.) Az új lakás alapterülete szinte duplája volt a réginek, de elég lerohadt állapotban volt, a korábbi tulaj koszától ragadtak a fürdők. A felújításban szét lettek verve a vizes helyiségek, a konyhabútor a nappaliba zsúfolva állt, előtte az étkezőasztal, rajta rengeteg konyhafelszerelés. Tejbe áztatott, baracklekvárral bolondított kukoricapelyhet ebédeltem ebben a szükségkonyha-nappaliban, miközben a csüngő hasú kőműves mélabúsan hordta a csemperagasztós vödröt. Káosz volt és por.

A második élmény friss, az elmúlt fél év tapasztalata. Rengeteg tervezgetés és halasztás után kezdődött meg annak a lakásnak az átalakítása, melyben 11 éve lakunk. A gyerekek többsége ide született. Kilenc  éve már volt egy kiköltözős nagyobb felújítás, akkor is sokat fejlődött a kecó. Azóta kiismertük minden zegét-zugát, rájöttünk titkaira és a korábbinál jóval izgalmasabb tér létrehozására adtuk a fejünket. A tetőtéri lakásban kiszedtük a sík mennyezetet, hogy nyitott fedélszék keletkezzen. Ebbe az újonnan megnyílt lélegzetelállító térbe épült egy galéria lakótérnövelési céllal. A korábban elburkolt antik gerendákat feltártuk, lecsiszoltattuk. A felújítás legsötétebb órái minden bizonnyal azok voltak, amikor a korábbi plafon már hiányzott, vele együtt szigetelési hézagok keletkeztek és télvíz idején kint is, bent is süvített a szél. Úgyszintén kalandos volt a gerendacsiszolás időszaka, mivel a munka befejeztével bokáig gázoltunk a porban. Gyerekkori emlékeimtől vezérelve gondoskodni akartunk alternatív lakhatásról a felújítás idejére. Két felajánlást is kaptunk, ahova költözhettünk volna. Amikor azonban arra került a sor, hogy mozdulni kellett volna, a gyerekek azt mondták, inkább otthon alszanak. Voltak nehéz pillanatok, de a felújítás alapélménye nem az idegösszeomlás volt. 

A bentlakós felújítás alatt számolni kell azzal, hogy bizony az ágynemű is gipszporos lesz...

Ha úgy kell a felújítás alatt bent lakni, hogy egy ismeretlen lakásról van szó, az azért is rossz érzés, mert hiányzik a helyhez való kötődés, az otthonosság érzése. (Az otthonosság szót a környezetpszichológia használja, Dúll Andreától tanultam, itt lehet még nagyon jókat olvasni róla.) Mi egy minden szegletéig ismert és szeretett lakásban laktunk a felújítás alatt. Inkább választottuk az alkalmazkodást és a takarítást, mert úgy éreztük, az otthon  érzelmileg még akkor is biztonságot adott, amikor külsőleg átalakult.

A tanulság az, hogy nem mindegy, hogy ismert, szeretett lakásban vagy idegen közegben kell a nehézségeket átvészelni. 

Persze volt pár praktikus megoldás, ami könnyítette a lakva felújítást. Ezekről legközelebb írok. Térjetek vissza, keddenként és péntekenként 10-kor jelennek meg az új bejegyzések.