Ünnepi csillogás
Örülnék, ha lenne egy kis manóm, aki Karácsony előtt pár dolgot rendbe rak, megtisztogat. Mivel eddig még nem jelentkezett magától, gondoltam, súgok neki, hátha olvassa ezt a blogbejegyzést. Elárulom, hogyan szoktam az elmúlt időben a fürdőszobai csillogást előidézni.
Már írtam, hogy azokat a takarítási formákat szeretem, amikor nem kell hosszasan suvickolni, hanem akár ott lehet hagyni a tisztítószert, hogy tegyen csodát nélkülem. Aztán - mint a kilencvenes évek tévéreklámjaiban, - csak letörölni az odakozmált szutykot, vízkőtől sorvadozó csapot és újként virít minden, beköszönt a boldogság.
Az eljárás a következő:
Meggyőződünk róla, hogy a csapunk jó viszonyt ápol az ecettel. Akinek mészkőből van a csapja, mosdója (nem tudom, létezik-e a világon ilyen), ne használja ezt a módszert, mert kémiaóráról úgy rémlik, nem fogja szeretni, ami történik. Konkrétan azt a dolgot szeretnénk feloldani, amiből a cseppkő készül. Gondoljátok át, hogy bírja-e a felület az ecetet!
Ha szabad utat kaptunk, fogunk egy zoknit (ne bokazokni legyen, hanem a hosszabb szárúak közül válassz), ami lehet lyukas is. A zoknit megnedvesítjük, majd ecetet locsolgatunk rá. Érdemes a mosdót is átsimogatni vele, hogy ott is feloldja az esetleges vízkövet. Ráhúzzuk a csapra, úgy, hogy a gumis része leérjen a csaptelep aljáig és ha szükséges, még egy kicsit meglocsolgatjuk ecettel. Az a szép ebben, hogy a zokni ölelésében az ecet ottmarad azokon a helyeken is, ahonnan magától egyszerűen lecsorogna.
Ha nincs ecetünk, de van ecetes uborkából maradék ecetes levünk, azzal is működik. Szűrjük le a darabos részt, az ecetes oldatba meg mehet bele a zokni, beszívja a cuccot, oszt mehet a csapra.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Örülök, ha hozzászólsz. Kérlek, olyat írj, ami mások javát szolgálja.